Konszolidáció? Igen!
Kivonulás, tiltakozás, hűség – ebből a hármasból csak az utóbbi kettő élesedett. Az egyes szektorokban szereplők, az érintettek és mindazok, akik elég nagyok ahhoz, hogy sokat veszítsenek, idővel alkalmazkodtak.
Kivonulás, tiltakozás, hűség – ebből a hármasból csak az utóbbi kettő élesedett. Az egyes szektorokban szereplők, az érintettek és mindazok, akik elég nagyok ahhoz, hogy sokat veszítsenek, idővel alkalmazkodtak.
Az ország egy része most újabb négy évig, tehát összesen immár nyolcig, arra készül, hogy lebontsa azt a rendszert, amelyet a másik épített föl egy olyan rend helyén, amelynek lebontására maga is nyolc esztendeig készülődött. Sose lesz vége.
Most írhatnánk, hogy jó reggelt, Magyar Bálint, de nem írjuk, pedig szeretnénk.
Alig több mint két hónap múlva véget ér a kormányzati ciklus, eljött a számvetés ideje, amit érdemes talán a kormányprogram újraolvasásával kezdeni. 2010-ben a kétharmados többséget szerző Fidesz óvatosan ígért, programjából azonban utólag mégis kihámozható egészen sok konkrét vállalás, ezeket érdemes megvizsgálni, teljesültek-e. A demokratikus elvek és a jogállamiság terén például a kormányprogram hosszan kárhoztatta az elődöket, de ma már tudjuk, maga sokszorosan elkövette ugyanazokat a hibákat.
Magyarországon nem orbáni diktatúra dúl, hanem a lelkekbe épült közöny diktatúrája, amely nem Orbánnal kezdődött, és feltehetőleg nem is vele fog végződni.
Ha az LMP és a szocialisták nem akarnak asszisztálni egy funkcióját vesztett „többpárti országgyűlés” látszatának fenntartásához, képviselőiknek a házszabály-módosítás elfogadása pillanatától nem szabad részt venniük a „parlamenti” munkában, az Országgyűlés funkciója ugyanis 2012-től érdemben nem fog különbözni az 1990 előtti pártállami parlamentétől. Magyarországon Nemzeti Együttműködés Rendszere néven valójában pártállam épül – a potenciális külföldi hitelezők megtévesztésére néhány demokratikus díszlet meghagyásával. Az ellenzéknek semmi oka rá, hogy mindehhez a nevét adja.